Zöldhullám

Csendben figyel a gyilkos azbeszt

Csendben figyel a gyilkos azbeszt

2015.05.01 zsoltmelinda

Összesen 300 millió ember egészségét fenyegeti Európában az azbeszt. A veszélyeztetettek vagy olyan országokban élnek, amelyekben még mindig nem tiltották be az azbeszt használatát, vagy ugyan már betiltották, de még nem számolták fel minden, korábban használt formáját. Magyarországon már betiltották, a felszámolással azonban még nem állunk túl jól.

asbestos.jpg

Azok az emberek, akiknek a környezetében azbeszt található, a daganatos betegségek számos típusának vannak kitéve: tüdőrák, gégerák, petefészekrák, valamint mellhártyadaganat. A betegségek kialakulását egyetlen módon lehet megakadályozni, ki kell pucolni az élettereinkből mindent, aminek köze van az azbeszthez.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Haifán mutatta be kutatását. Az ENSZ szakosított szervezetének 3 napos találkozóján több mint 200 ember vett részt európai országokból, nemzetközi szervezetek és civilek részéről. A 3 nap egyik legfőbb témája pedig az volt, hogy hol tart Európa az azbeszt okozta megbetegedések elleni küzdelemben.

„Évente 15 ezer ember hal meg Európában olyan betegségekben, amelyeket az azbeszt okoz” – mondta ki a megdöbbentő számot az egyébként magyar színeket képviselő Jakab Zsuzsanna, a WHO Európáért felelős regionális igazgatója. Arról beszélt, hogy az országoknak teljesíteniük kell vállalásukat, és 2015 végéig be kell mutatniuk cselekvési tervüket.

A frissen publikált kutatásból kiderült, hogy az azbeszt okolható a munkahelyi környezetben szerzett daganatos megbetegedések feléért, és hogy a mellhártyadaganat miatti halálesetek az EU 15 országában összesen másfél milliárd eurós kiadást jelentenek

A térségben az 53 ENSZ-tagállam közül 38-ban már betiltották az azbeszt alkalmazását, 15 azonban még mindig aktívan használja elsősorban építkezésekhez, számos országban létezik az anyag gyártása, sőt, kereskednek is vele. Az ajánlások ennek pont az ellenkezőjét írják elő: biztonságosan el kell távolítani és megsemmisíteni. A lehető leghamarabb. Leginkább azonnal.

Az azbeszt ugyanis szépen csendben gyilkol. A lappangási ideje több évtized is lehet, az azbesztrészecskék időzített bombaként lapítanak főként a légzőszervekben, mire kialakul a daganat, és megjelennek a tünetek. Ez Európára nézve azt jelenti, hogy a következő években még sorra jelennek majd meg az új megbetegedések.

Az Index cikke részletesen bemutatja az azbeszt hatásait, és ijesztget is mellkasi fájdalmakkal>>>   

komment komment

egészség ENSZ környezeti biztonság WHO

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr297420230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása