Zöldhullám

10 lépés a kevesebb hulladékért

10 lépés a kevesebb hulladékért

2015.05.16 zsoltmelinda

A szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás hatékony lépések a környezet megkíméléséhez, de az igazi megoldás az, ha nem is keletkezik hulladék. Természetesen ezt ma még nem tudjuk megvalósítani, hiszen a fogyasztói kultúránkat kell először megváltoztatni. Urbán Csilla, a Humusz Szövetség Nulla Hulladék programjának vezetője volt a Tilos Rádió Civilizáció című műsorának vendége.

landfill_waste_21_12.jpg

Esett szó arról, hogy összeöntik-e a szelektíven gyűjtött hulladékot, hogy miért vagyunk lemaradva nyugati társainktól, hogy mi a helyzet ma Magyarországon a környezeti neveléssel, hogy hogyan kapcsolódik a kőolaj ára a hulladékgazdálkodáshoz, illetve elhangzott, hogy személyes szinten mit tudunk tenni azért, hogy tisztább és egészségesebb környezetben éljünk.

A Civilizáció teljes adása az alábbi a linkeken érhető el:

Letöltés>>> 

Online hallgatás>>> 

A Humusz Szövetség kukadiéta címmel 10 pontban foglalta össze azokat a lépéseket, amelyekre napi szinten oda lehet figyelni.

  1. Viszek magammal bevásárlólistát, vászontáskát vagy kosarat.

Felmérések bizonyítják, hogy a vásárlások 40 százalékát a boltban – többnyire a reklámok hatására – rögtönözzük, ennyi felesleges fogyasztástól kímélhetjük meg pénztárcánkat, ha bevásárlólistát készítünk. Ma már pénzbe kerül a nejlonzacskó, mégis sokan még mindig veszik, és utána ki is dobják, pedig csupán annyira lenne szükség, hogy magunkkal hordjunk egy vászonszatyrot.

  1. Laposra taposom és szelektíven gyűjtök.

A szelektív gyűjtés a környezetvédelem nagyon fontos eleme, de sajnos a háztartási hulladék csak nagyon kis részére nyújt megoldást. Legjobb, ha átgondolt fogyasztással eleve megelőzzük azt, hogy hulladék keletkezzen. A társasházaknál, óvodáknál, iskoláknál érdemes megfontolni a házhoz menő szelektív gyűjtés megrendelését, mert ezzel nő a gyűjtési kedv és a gyűjtők aránya, valamint jelentős megtakarításokat lehet vele elérni, hiszen a válogatott hulladéknak értéke van.

  1. Komposztálok.

A módszernek nincs költsége, csak a megfelelő ismeretek kellenek ahhoz, hogy egy a kertben felállított komposztálókeretbe miből mennyit dobhatunk bele. Nemcsak kertes családi házban megoldható, ma már itthon is egyre több társasház kezdte meg a közös komposztálást. A keletkező magas tápanyagértékű humusszal megspórolhatjuk a műtrágyák, tápok és virágföldek költségét.

  1. Megjavíttatom, újra használom.

A túltermelés és a fogyasztási kényszer miatt lett divat, hogyha valami elromlik, akkor azt kidobjuk. Ezt a pazarlást kerülhetjük el azzal, ha már vásárláskor olyan jó minőségű terméket veszünk, ami javítható, van hozzá alkatrész és szervízhálózat. Az újrahasználatnak csak a kreativitásunk szab határt, mert egy tárgynak rengeteg funkciója lehet azon kívül, amit a gyártók kitaláltak neki.

  1. Elcserélem, továbbadom.

Csináljunk félévente lomtalanítást otthonunkban, nézzük át, hogy melyek azok a tárgyak, amelyek épek, de mégsem használjuk. Ezeket cseréljük el a családi programnak is kiváló cserebere börzéken. Mutassunk példát gyerekeinknek, barátainknak azzal, hogy elajándékozzuk vagy adományként továbbadjuk a számunkra már felesleges tárgyakat.

  1. Piacon vásárolok, támogatom a helyi kereskedelmet.

A piaci friss áru önmagában meggyőző érv a tartósított termékekkel szemben. A gazdasági válságban azonban különösen fontos, hogy a hazai termelőktől való vásárlással magunk is segítjük a munkahelyek megőrzését. A választásunk ráadásul környezettudatos, hiszen így a rövidebb szállítás miatt kevesebb a szennyezés. A helyi élelmiszer gyorsabban kerül az asztalunkra, vagyis nincs szükség a rengeteg tartósítószerre.

  1. Keresem az újrahasznosított termékeket.

A szelektív gyűjtésnek kizárólag akkor van értelme, ha az abból készült újrahasznosított termékeket vesszük. Ha tehát az első lépést megtettük, akkor tegyünk azért, hogy az anyagok körforgásban maradjanak és ne a hulladéklerakókon, égetőkben szennyezzék a környezetet. Külföldön az újrahasznosított dizájntermékek a legdivatosabbak közé tartoznak.

  1. A visszaválthatót választom.

A betétdíjas termékek csaknem teljesen eltűntek a polcokról, pedig ezzel a rendszerrel elkerülhetjük a felesleges vásárlást és hulladéktermelést. Ha visszaváltható csomagolást, azaz betétdíjas üveget választunk, akkor a csomagolás árát visszakapjuk, amit egyébként az eldobható csomagolásnál is kifizettetnek velünk. Utóbbit gyakorlatilag a kukánknak vesszük.

  1. Könyvtárba és kölcsönzőbe járok.

Senki nem várja, hogy a legkedvesebb könyveinkről lemondjuk, de rengeteg olyan könyvet, magazint olvasunk, ami később csak porfogó marad. Sok olyan könyv van, ami eleve csak alkalmanként kell, például úti könyv vagy egy bizonyos ünnephez kapcsolódó szakácskönyv. Ezek tipikusan olyanok, amelyeket érdemesebb könyvtárból kölcsönözni. A videók, DVD-k, az alkalmi sportágaink felszerelései, a jelmezek, barkácsgépek mind olyan tárgyak, amelyeket felesleges csak a birtoklás kedvéért megvásárolni. Ha már megvettük, akkor viszont tegyük hasznossá azzal, hogy közös használatra bocsátjuk a barátaink, családtagjaink körében.

  1. Csökkentem a postai levélszemetet.

A papírhulladék tetemes részét a postai levélszemét adja. A kéretlen levelek egyre több embert dühítenek, sajnos jogi védelem ma Magyarországon alig van ellene. Mindenesetre társasházban képezzünk ki egy közös gyűjtőhelyet ezeknek, ragasszunk ki elutasító matricát a postaládára. A direkt marketing ellen védekezhetünk úgy is, hogy a Központi Nyilvántartóban és a telefontársaságoknál titkosítjuk adatainkat. A nyereményjátékoknál pedig olvassuk el az apró betűs részt, mert aláírásunkkal ilyenkor hatalmazzuk fel a gyártókat arra, hogy megtöltsék postaládánkat a reklámleveleikkel.

komment komment

olaj újrahasznosítás hulladék urbánus

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr147464174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása