Zöldhullám

Nemcsak a zikavírus, az ebola, az asztma és a rák is

Nemcsak a zikavírus, az ebola, az asztma és a rák is

2016.02.21 zsoltmelinda

Arról már volt, szó, hogy a zikavírus terjedésében feltehetően erősen közrejátszott a klímaváltozás is. Most elkezdett bővülni a lista, a környezetszennyezés és a környezet pusztítása számos más kegyetlen betegség terjedésének is kedvez. Ilyen például az ebola, a malária, az asztma, a daganatos betegségek közül a bőrrák és a tüdőrák, de a fenyegető betegségeket még hosszan lehetne sorolni.

benxi_steel_industries.jpg

„Az ebolához hasonlóan a zikavírus terjedése is fontos jelzés a nemzetközi közösség számára, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a környezet védelme és az egészség közti összefüggésekre” – fogalmazott Achim Steiner, az ENSZ környezetvédelmi programjának vezetője. Azt hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb tudásunk van arról, hogy az emberiség beavatkozása a természetbe kulcs szerepet tölt be az egészségi állapotunk romlásában vagy akár javításában.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) adatai szerint globálisan a korai halálesetek 23 százaléka köthető valamilyen környezetkárosító tényezőhöz. A gyerekek körében az arány még magasabb, 36 százalék. Ez összesen évente majdnem 7 millió ember halálát jelenti.

További megdöbbentő adat, hogy a világon 2 milliárd ember él vízhiányos területeken, naponta 1000 gyerek hal meg víz útján terjedő betegségekben, és évente 42 millióan halnak meg természeti katasztrófák következtében.

Steiner szerint bizonyított tény, hogy a környezet védelme érdekében tett összehangolt nemzetközi fellépéssel érdemi eredményeket lehet elérni.

Az ENSZ környezetvédelmi programja májusban tartja közgyűlését, ahol napirendre kerülnek a 2030-ig szóló fenntartható fejlődési tervek. A találkozón érintik majd a fejlesztések társadalmi, gazdasági és környezeti vetületeit.

via ENSZ 

 

komment komment

egészség természet víz világvége légszennyezés ENSZ WHO

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr928408426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása