Zöldhullám

Tudományos eredmények bizonyítják az erdőfürdő jótékony hatásait

Tudományos eredmények bizonyítják az erdőfürdő jótékony hatásait

2017.04.01 zsoltmelinda

Nevezzük erdőfürdőnek azt az időt, amit erdőben fák között töltünk. Fontos bevezetni a kifejezést, mert amellett, hogy érezzük a jótékony hatásokat, már a tudomány is aktívan foglalkozik az erdőfürdő jelenséggel. Sorra mutatnak fel bizonyítékokat arra, hogy milyen jó hatással vannak ránk a fák, és nemcsak azzal a különleges szolgáltatásukkal, hogy megtisztítják a levegőt.

erd.jpg

2004 és 2012 között japán tudósok 4 millió amerikai dollárt költöttek az erdőfürdőzés fiziológiai és pszichológiai hatásainak tanulmányozására. A kutatási eredményeik alapján 48 terápiás útvonalat jelöltek ki japán erdőkben.

Az egyik fontos megállapításuk, hogy az immunrendszer működése jelentősen javul egy erdőben töltött hétvége eredményeként, és a pozitív hatások még további egy hónapon keresztül tartják magukat. A fák ugyanis olyan anyagokat bocsátanak ki, amelyekkel magukat is védik a baktériumoktól és a rovaroktól. Így amikor levegőt veszünk az erdőben, nemcsak az történik, amit érzékelünk is, hogy tiszta és friss levegő jut a tüdőnkbe, hanem egyben ezek az anyagok is bekerülnek a szervezetünkbe javítva a saját immunrendszerünket.  

A stresszre vonatkozóan is születtek érdekes eredmények: naponta egy fél óra az erdőben segít abban, hogy az idegrendszer képes legyen nyugalmi állapotba kerülni. Ez pedig olyan élettani hatásokkal jár, mint az alacsonyabb koncentrációban előforduló kortizol, ugyancsak alacsonyabb pulzusszint és vérnyomás, illetve az autonóm idegrendszer ideálisabb működése.

A japán kutatók úgy fogalmaztak, hogy az erdei környezet terápiás eszközként alkalmazható, hiszen nemcsak a stressz káros hatásait enyhíti, de javítja a depressziósok tüneteit is, és összességében élénkebbé teszi az embereket.

A városlakóknak pedig nem kell messzire menniük, bár Magyarország kifejezetten jó adottságokkal rendelkezik, elég kimenni egy parkba a fák közé.

via Quartz 

komment komment

tudomány egészség erdő

A bejegyzés trackback címe:

http://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr712393559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek