Zöldhullám

A norvégok mutatják a jövőt

A norvégok mutatják a jövőt

2018.01.19 Lord Green

Vigyázó szemünket sok szempontból érdemes Norvégiára vetni. Például az autókkal kapcsolatos ügyekben is, annál inkább, mert a skandináv országban tavaly a forgalomba helyezett új autók több mint fele elektromos vagy hibrid volt.

tesla_model_x_foto_tesla_com.jpg

Az 52 százalék nagyon komoly arány, főleg, hogy 2016-ban ez még „csak” 40 százalék volt, azaz jól látszik a benzines és főleg a dízel járművek lendületes térvesztése. 

Az Opplysningsradet for Veitrafikken (OFV) autóipari üzleti tanácsadó vállalat kimutatása szerint Norvégiában tavaly 158 ezer új autót helyeztek forgalomba, ami 2,6 százalékkal több, mint 2016-ban. Mi több, olyannyira sok, hogy eddig csak 1985-ben és 1986-ban volt ennél magasabb ez a szám. 

Még érdekesebb a dolog, ha a részleteket nézzük. Ekkor ugyanis kiderül, hogy zéró-emissziós új autóból 33 ezret helyeztek forgalomba tavaly Norvégiában, márpedig ez az összes autó 20,9 százalék, és elég komoly emelkedés a 2016-os 16 százalék után. 

„Ha az új zéró-emissziós autók eladása az általunk vártak szerint folytatódik, akkor idén elérheti a 25 százalékot. Ami egyben azt is jelent, hogy Norvégia megőrzi világelső helyét az ilyen típusú autók értékesítési arányában” – jegyezte meg Øyvind Solberg Thorsen, a közlekedési tanácsadói testület igazgatója.

Hibrid (azaz belsőégésű és elektromos motorral is rendelkező) autót 49 ezret helyeztek forgalomba tavaly (ez 31,3 százalék és szintén magasabb, mint egy évvel korábban). 

Folyamatosan zuhan viszont a dízelautók részaránya, a 2016-os 30,8 százalékról visszaesett 23,1 százalékra, de nem is ez az igazán érdekes, hanem az, hogy öt éve még 64 százalék volt. 

Norvégiában az elektromos autók után különféle adó- és díjkedvezmény jár, nem kell például autópályadíjat fizetni utánuk és ingyen lehet velük parkolni. 

TOP10 autóeladások Norvégiában: 

1. Volkswagen Golf (minden meghajtás)

2. BMW i3 (elektromos és plug-in hibrid)

3. Toyota Rav4 (hibrid és benzin)

4. Tesla Model X (elektromos)

5. Volkswagen Passat (hibrid, dízel, benzines)

6. Mitsubishi Outlander PHEV (hibrid, dízel, benzines)

7. Toyota Yaris (hibrid és benzines)

8. Tesla Model S (elektromos)

9. Skoda Octavia (dízel és benzines)

10. Toyota C-HR (hibrid és benzines)

(Fotó: tesla.com)

komment komment

közlekedés Norvégia

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr2213585527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása