Zöldhullám

Világvége (egyelőre) elhalasztva

Világvége (egyelőre) elhalasztva

2018.01.23 Lord Green

Egy friss jelentés szerint a globális felmelegedés legrosszabb forgatókönyvét valószínűleg sikerül elkerülni ebben az évszázadban, ami persze még nem jelenti azt, hogy minden nagyszerű lesz és nem kell tennünk semmit.

arviz_foto_pixabay_com_hans.jpg

Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (ez nagyjából a legfontosabb, klímakérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezet) jelenleg is érvényben lévő előrejelzése szerint az évszázad végére valahol 1,5 és 4,5 Celsius fok között lesz a felmelegedés. 

Ebből a felső határ nagyon súlyos problémákat okozna a Földnek és az emberiségnek, és jórészt rajtunk múlik, mennyi valósul meg a legsötétebb forgatókönyvből. 

A jó hír az, hogy egy új, a Nature folyóiratban megjelent kutatás szerint a felső határt aligha közelítjük majd meg. Az angol University of Exeter kutatóinak kissé megváltoztatott módszertana ugyanis 2,2 és 3,4 Celsius fok közé teszi a Föld felszínének felmelegedését (a 2,8 fokot jelölve meg a leginkább valószínű mértéknek). 

A módszertan lényege nagyon egyszerűen az, hogy míg a korábbi előrejelzések elsősorban a hőmérsékleti rekordokkal dolgoztak, addig a kutatók ebben az esetben a hőmérséklet rövid távú változásait, az lletve az átlagtól való eltéréseket jobban figyelembe vették. 

Visszatérve az előrejelzéshez, a 2,8 fok még mindig nem kevés, viszont azt jelenti, hogy a leginkább rettegett forgatókönyvek aligha valósulnak meg – mondta a Guardian brit lapnak Peter Cox, az egyetem professzora. Más kérdés, hogy a tanulmány a másik végletet (azaz a nagyon alacsony, 1,5 Celsius fokos emelkedést) is kizárja. 

Más kérdés, hogy az ilyen típusú számolások azért sem lehetnek igazán pontosak, mert elképesztően sok bizonytalansági tényezőt kellene figyelembe venni. 

Nagy kérdés például az, hogy mennyire leszünk képesek hatékonyan visszafogni a CO2-kibocsátást, növelni az energiahatékonyságot, vagy kifejleszteni olyan technológiákat, melyek eltávolítják a levegőből a szén-dioxidot. 

És akkor még nem beszéltünk az olyan kérdésekről, mint hogy mennyivel növeli a Föld felszínének a hőmérsékletét, ha megduplázódik az atmoszférában lévő széndioxid mennyisége? És akkor még nem beszéltünk a politikáról, a technológiai fejlődés ma még talán nem is sejtett irányairól, és még sorolhatnánk. 

Mindenesetre ha az előrejelzés pontos, akkor az kizárja a világvége forgatókönyvek legtöbbjét. „A tudósok az eddigieknél sokkal pontosabb becsléssel álltak elő arra nézvést, miként reagál majd a Föld a megnövekedett széndioxid tartalomra” – mondta a Guardiannak Piers Forster, a University of Leeds klímaintézetének igazgatója.

Ami viszont aggodalomra adhat okot, az az, hogy a jelentés nyilván nem számol bizonyos előre nem látható vagy akár csak hirtelen változásokkal, amilyen a gleccserek egyre gyorsuló olvadása, a Golf-áramlat esetleges összeomlása, vagy (miként arról legutóbb írtunk) a permafroszttal kapcsolatos gondok, ami miatt gondok adódtak a Végítélet raktárral. 

(Fotó: pixabay.com/Hans)

komment komment

globális felmelegedés klímaváltozás világvége

A bejegyzés trackback címe:

http://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr2513595081

Kommentek