Zöldhullám

Al Gore megint jól megmondta

Al Gore megint jól megmondta

2015.04.26 zsoltmelinda

Kifejezetten lelkesítő beszédet tartott Al Gore a Bloomberg energetikai témájú konferenciáján New Yorkban. Gondolatait két alapkérdés köré csoportosította, szerinte ugyanis a klíma válságát elemezve két igazán komoly téma merül fel.

1726904-1.jpg

Az első kérdés, hogy valóban kell-e a klímaváltozással kezdenünk valamit. Tényleg nekünk kell megoldani? Vajon egy annyira szörnyű jelenségről van szó? Annyira komoly dolog, hogy alapvető dolgokat kell megváltoztatnunk miatta?

A válasz Al Gore szerint egyértelmű igen. A tudományos világ után elsőként az üzleti élet kapott észbe, hogy tenni kell valamit a klímaváltozás ellen, és mostanság kezdenek egyes kormányok is ráeszmélni, hogy felelősségük van a Föld jövőjének és az emberiség sorsának alakulásában. Azt is mondta, hogy komoly probléma van a kormányokkal, ahogyan a környezetvédelemhez viszonyulnak, és hogy bár vannak reménysugarak, ez azért így elég kevés lesz. Megoldásnak azt tartja, hogy a lobbiérdekek helyett a demokratikus értékek érvényesüljenek, és hogy ne azok az érdekcsoportok határozzák meg a zöldgazdaság irányát, akiknek ennek a fejlődése egyáltalán nem hoz üzleti hasznot.

Global Keynote: Vice President Al Gore at BNEF Summit 2015 from Bloomberg New Energy Finance on Vimeo.

A második kérdés szerinte, hogy képesek vagyunk-e a változtatásra, tudunk-e küzdeni, meg tudjuk-e tenni mindazt, amire szükség van a valódi eredményekhez.

Pár évtizeddel ezelőtt még azt gondoltuk, hogy ha tudunk is tenni bármit, az még mindig kevés lesz ahhoz, hogy megakadályozzuk a klímaváltozás legdrasztikusabb hatásait. Ha ezt a logikát folytatva megnézzük, hol tartunk ma, akkor világosan látszik, hogy mindössze annyi a dolgunk, hogy eltoljuk a saját határainkat, és megpróbálunk még többet elérni annál, mint amire ma képesnek gondoljuk magunkat.

A technológia fejlődését hozta arra bizonyítékként, hogy ez a logika a gyakorlatban is megvalósítható: ma egy okostelefon többet tud, mint pár évtizede egy szuperszámítógép. A megújuló energia mára ugyanebbe a kategóriába esik kezdve a költségek drámai csökkenésétől, ami már önmagában is azt jelenti, hogy egészen máshol vannak a határok, mint azt korábban teljes magabiztossággal becsültük. Az elmúlt évtizedben azt prognosztizálták 2010-re, hogy a szélenergia kapacitása 30 gigawatt lesz. Eljutottunk 2010-be, és ez a szám a gyakorlatban ennek a 12-szerese lett. Az elmúlt évtizedben azzal számoltak, hogy a napenergia piaca évente 1 gigawattal növekszik majd 2010-ben, ezt a szám végül ennek a 17-szerese lett, 2014-ben már a 45-szöröse, és úgy tűnik, hogy idén elérjük a 62-szeresét.

Beszélt arról is, hogy a napenergia használatának terjedését hatványozottan gyorsítja majd, ha a technológia eléri azt az árkategóriát, ami lehetővé teszi, hogy azok is elérjék, akik ma olyan fejletlen térségekben élnek, ahol nem tudnak rácsatlakozni villamosenergia-hálózatokra. A mobiltelefonok terjedésével hozta ezt párhuzamba, és példaként említette, hogy Afrikában gyakorlatilag ma minden ember rendelkezik mobilkészülékkel.  

 

via Bloomberg 

komment komment

politika innováció zöldgazdaság

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr887400260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek