Zöldhullám

Kevesebb energiát használtunk, jobban éltünk

Kevesebb energiát használtunk, jobban éltünk

2015.10.11 zsoltmelinda

870 millió tonna szén-dioxod-kibocsátást spóroltunk meg tavaly az energiahatékonysági beruházásoknak köszönhetően, derült ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kutatásából.

energyefficiency.jpg

Az energiahatékonyságot célzó beruházások és fejlesztések a tagországokban az elmúlt 25 évben összesen 10 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátást előztek meg. Ez a mennyiség megegyezik az IEA összes tagjának egy teljes évi kibocsátásával. Pénzre lefordítva ez azt jelenti, hogy 5,7 trillió amerikai dollárt takarítottak meg energetikai kiadásokon.

A kutatásból az is kiderül, hogy 2014-ben az energiafogyasztás jelentősen csökkent, elérte az utoljára a 80-as években látott mértéket, miközben az életszínvonal javult.

Az IEA összességében megállapította, hogy az energiahatékonysági beruházások a leghatékonyabb eszközök a kibocsátáscsökkentésre. A számításaik azt igazolják, hogy 40 százalékban járulnak hozzá globálisan a klímaváltozás elleni küzdelemhez. 

A kutatás teljes szövege itt érhető el>>   

 

via Clean Technica 

komment komment

energiahatékonyság IEA

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr947958400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek