Zöldhullám

A természet a válasz a tartalmas életre

A természet a válasz a tartalmas életre

2015.12.05 zsoltmelinda

Pontos definíció nem létezik, de az erős természettel való kapcsolat, és annak a tudásnak a vágya, hogy mi vesz minket körül biztosan minden gyüttmentet jellemez.

termeszet.jpg

Általában olyan egykori városlakókról van szó, akik ugyan apokalipszisre nem készülnek, de az mozgatja őket, hogy más életmódjuk legyen, mint amire a városi lét lehetőséget ad. A tartalmas élet pedig Mérő László szerint az ember boldogság portfóliójának egyik komponense, a gyüttmentek ezt a tartalmat találták meg a természetben. 

"Együtt élek a természettel és egyben meg is óvom, miközben folyamatos vele a kapcsolatom" – meséli Csatlós Regina, a Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítvány tagja, aki a Tilos Rádió Civilizáció című műsorának volt a vendége. 

A gyüttmentség egyik alapeszköze a közösségépítés, amihez a ma általánosan elterjedt online eszközökből kilépve igazi tradicionális módszereket próbálnak alkalmazni. Most épp a Gyüttment hétpróbára készülnek, ami a szezonális teendőkről szól. Összesen két napot töltenek együtt a természetben, és foglalkoznak tudásmegosztással, például egy gombaszakértő beszél majd arról, hogy miről lehet felismerni az ehető gombákat. Emellett sorra veszik mindazokat a tevékenységeket, melyek a hétköznapjaik során várnak rájuk, és a közösség tudására alapozva képzik egymást.

Vajon mi késztet arra egy városlakót, hogy feladja korábbi életét, és a természetben próbáljon szerencsét? Hol és hogy élnek a gyüttmentek? Milyen hatással van a természet a stresszes vagy a kiégett emberekre?

Hallgassa meg a teljes adást! 

Online hallgatás>>

Letöltés>>

komment komment

természet urbánus társadalmi biztonság

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr438141604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek