Zöldhullám

El tud képzelni egy kínai szénerőművet?

El tud képzelni egy kínai szénerőművet?

2016.02.20 zsoltmelinda

A kínai szénfüggőség címre hallgat a Word Press Photo 2016 Hétköznapok kategóriájának nyertes alkotása.

kevinfrayer.jpg

A kanadai Kevin Frayer fotója 2015. november 26-án készült Kínában, a számtalan közül az egyik szénerőmű közelében.

Kína energiaellátása nagy mértékben támaszkodik a széntüzelésű erőművekre, a világ szén-dioxid-kibocsátásának majdnem harmada ebből az egy országból származik.

Azért nem teljesen reménytelen a helyzet, Kína tavaly júniusban jelentette be elszánt vállalásait. 2030-ra tetőzik majd a szén-dioxid-kibocsátása, ugyancsak 2030-ra 20 százalékra növeli a nem fosszilis energiahordozók arányát, illetve addigra 60-65 százalékkal csökkenti a kibocsátás intenzitását a 2005-ös számokhoz képest. Utóbbi azt jelenti, hogy egy egység GDP megtermelése mennyi üvegházhatású gáz kibocsátásával jár. Végül vállalta azt is, hogy erdővagyonát 4,5 milliárd köbméterrel növeli.

Addig viszont megtartja vezető szerepét a világ legnagyobb kibocsátói között olyan társaságban, mint az Egyesült Államok, India, az Európai Unió és Oroszország. 

via World Press Photo 

komment komment

légszennyezés szén Kína

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr798405376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek