Zöldhullám

A NASA szerint vészesen fogy a víz a Földön

A NASA szerint vészesen fogy a víz a Földön

2015.06.21 zsoltmelinda

A Föld víztározóinak fele kimerülőben van, azaz gyorsabban fogy belőlük a víz, mint ahogy újratermelődne, derült ki a kaliforniai egyetem kutatásából.

grace20150616-16.jpg

A jelenségnek oka egyrészt a népesség rohamos növekedése, másrészt az ipari és a mezőgazdasági tevékenység. 

A kutatáshoz felhasznált adatokat a NASA szolgáltatta, és összesen 37, a világ legnagyobb víztározójára terjedt ki. Az eredmények azt mutatták, hogy a 37 közül 21 már átlépte a fenntarthatóság határát, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 10 évben több víz fogyott belőlük, mint amilyen mennyiséget képesek újratermelni.

A víztározók közül 8 erősen vagy különösen erősen igénybevett minősítést kapott, egyharmaduk pedig egyszerűen igénybevett, azaz az emberek használják a vizet, de nincs utánpótlás.

A legrosszabb helyzetben lévő víztározók a Közel-Keleten, illetve az Indus völgyében találhatóak (a térképen a 22-es és 23-as sorszámúak).

Az ENSZ adatai szerint ma 783 millió ember él úgy, hogy nem jut hozzá tiszta vízhez, és a számok egyre romlanak. Ha csak a mezőgazdaság igényeit nézzük, 2050-re csaknem 20 százalékkal több vizet fognak elhasználni, ha nem történik valami technológiai áttörés vagy nem születik erre vonatkozó szabályozás. Az ENSZ álláspontja szerint a tiszta vízhez jutás egyetemes emberi jog.

 

via Mother Nature

komment komment

mezőgazdaság víz NASA társadalmi biztonság

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr87562068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása