Európában az autók több mint a fele benzines, Cipruson a legmagasabb ez az arány, ott 90 százalék, utána következik Hollandia, majd Finnország, a negyedik pedig Magyarország 72,9 százalékkal.
Az Eurostat közzétette a legfrissebb adatait a környezetvédelem, az energia és a közlekedés területén, az adatok a 2014-es helyzetet tükrözik.
A dízeles autók száma meghaladta az 50 százalékot Luxemburgban (65,5), Belgiumban (62,6 – 2013-as adatok), Litvániában (59,8), Ausztriában (56,7%), Spanyolországban (53,7) és Franciaországban (51,9 – 2007-es adatok). Az alternatív üzemanyagok használata Lengyelországban elég magas, 16,2 százalék, Olaszországban és Lettországban közel 8 százalék.
Az adatokból az is kiderül, hogy a 2006 és 2012 között eltelt hét évben minden uniós tagországban növekedett a dízelautók száma. Magyarország a növekedés mértékében is az élvonalban volt Svédországgal és Lengyelországgal együtt. Ebben a három országban csaknem háromszorosára nőtt a dízeles autók száma.
Közben napirendre került Európában a dízelüzemű autók közlekedésének korlátozása, miután egyre nagyobb problémát jelent a városi légszennyezés elleni küzdelem. A téma megosztó, hiszen korábban az az érv kapott hangsúlyt, hogy a dízelmotorok kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint az ennek megfelelő benzin kibocsátása lenne.
Arról viszont nem sok szó esett, hogy a dízelüzemű járművek nitrogén-oxidokat és szálló pornak nevezett apró részecskéket bocsátanak ki, amelyek szennyezik a levegőt, és légzési nehézséget okoznak különösen a veszélyeztetett csoportoknak, így az időseknek, a gyerekeknek, a szív- és érrendszeri, valamint a légúti betegségekben szenvedőknek. Azaz a gázolajat használó autók, kisteherautók és buszok okozzák a legnagyobb szennyezést a városi közlekedésben.
Londonban és további brit városokban civil szerezetek, a Greenpeace és a ClientEarth állnak ki a városi légszennyezés csökkentése mellett. Már a Legfelsőbb Bíróságig jutottak, a testület éppen néhány hete mondta ki, hogy a brit kormány nem tesz eleget a légszennyezés ellen, miközben egyre durvább adatok kerülnek nyilvánosságra a légszennyezés közegészségügyi hatásairól.
Kommentek