Zöldhullám

10 éven belül energiaforráshoz jut a világon mindenki

10 éven belül energiaforráshoz jut a világon mindenki

2016.01.31 zsoltmelinda

Az ENSZ eredetileg 2030-ra tűzte ki, hogy a világon mindenki számára elérhető legyen az elektromos áram, illetve hogy tudjon biztonságosan főzni és fűteni, most azonban úgy néz ki, hogy a 2020-as évek elején ez megvalósulhat.

universal.jpg

Jelenleg egymilliárd ember él elektromos áram nélkül, 3 milliárdan pedig állati ürüléket, fát vagy szenet használnak fűtésre és főzésre, így ki vannak téve mérgező gázoknak és súlyos tüdőbetegségeknek. Évente 800 ezer gyerek halála köthető a beltéri füsthöz, miközben például a szubszaharai Afrikában az egészségügyi létesítmények mindössze 58 százaléka kapcsolódik elektromos hálózathoz.

A fejlesztés azért valósulhat meg a vártnál gyorsabban, mert egyrészt a fejlődő országok még a párizsi klímacsúcs előtt letettek az asztalra számos olyan energetikai tervet, amelyek a befektetők számára vonzó lehetőségeket jelentenek.

Másrészt a piaci trendek úgy alakulnak, hogy míg 2015-ben 329 milliárd dollárt fektettek tiszta energiás beruházásokba, addig Ban Kimun ENSZ-főtitkár egy múlt heti konferencián ennek megduplázását sürgette.   

 

via Reuters 

komment komment

egészség innováció szegénység megújulók ENSZ

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr438337512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása