Zöldhullám

Kezdik megfejteni a zöldek gondolkodását

Kezdik megfejteni a zöldek gondolkodását

2016.04.30 zsoltmelinda

Azt már korábbi kutatások is bizonyították, hogy akik törődnek a környezettel, azok általában nyitottabbak a világra, új tapasztalatokra. Emellett magas szintű empátia is jellemzi őket, érzékenyebbek mások szenvedésére, és ez nemcsak emberekre vonatkozik, hanem ugyanúgy növényekre vagy állatokra.

zold.jpg

Az Oberlin College egy új kutatása ennél is tovább megy, azt állítja, hogy a környezetvédőknek van egy intellektuálisabb oldaluk is. Gondolkodásukra jellemző, hogy képesek meglátni rendszereket, átfogó, sokrétű magyarázatot adni jelenségekre, és képesek arra is, hogy befogadják a természet működésének kiszámíthatatlanságát. Ez azt jelenti, hogy értékként tekintenek a környezetre, így fenyegető veszélynek tartják a klímaváltozást. 

„Ha tehát a környezetvédelmi témákban olyan megfogalmazásra törekszünk, amiből világosan érthetőek a bonyolult összefüggések, így az is, hogy az emberek akár egészen apró döntései hogyan befolyásolják a környezetet, nagyban hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minél többen rendszerben lássák a zöld témákat” – mondta Paul Thibodeau, a tanulmány szerzője.  

via Washington Post

komment komment

tudomány agyhullám

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr138674770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása