Zöldhullám

Áttörés kell az ember és a természet viszonyában

Áttörés kell az ember és a természet viszonyában

2015.02.12 zsoltmelinda

Az emberiség nem értékeli eléggé a természetet, a missziónk az, hogy ezen változtassunk, mondta kérdésünkre Pataki György közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, akit most választottak újra a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi platform (IPBES) tagjai közé.

frog-cc-christina-carter-2010.jpg

Az ENSZ keretein belül működő platform 2012 áprilisában alakult meg azzal a céllal, hogy erősítse a tudomány és a szakpolitikai döntéshozatal közötti kapcsolatot. Magyarország a kezdetekről aktív szerepet vállalt, Pataki György munkájának elismerése pedig óriási szakmapolitikai és diplomáciai siker.

A platform feladata, hogy olyan jelentéseket, ajánlásokat fogalmazzon meg, amelyek összegzik a biodiverzitásról és az ökoszisztémáról jelenleg a tudomány rendelkezésére álló tudást, illetve feltárják, hogy melyek azok a területek, ahol még tudáshiánnyal küzdünk, és ezzel irányt mutassanak a kutatóknak. Mivel a testületbe a tagállamok delegálják a résztvevőket, így ezek az országok határozzák meg azt is, hogy a kutatások milyen témákra terjedjenek ki. Így tehát megtudjuk, hogy mit nem tudunk, amit tudnunk kéne, ahhoz, hogy tehessünk ellene, magyarázta kérdésünkre Pataki György.

A platform munkáját az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületéhez (IPCC) hasonlította, amelyiknek sikerült a teljes ismeretlenségből indulva eljutnia oda, hogy mára mindenki alapvetésnek tekinti, hogy a klímaváltozás egy valóban létező jelenség. Ez pedig eszköz a szakpolitikáknak a megfelelő döntéshozatalhoz. Az IPBES ehhez hasonlóan az ember és a természet viszonyában próbál áttörést elérni.

A két testület munkájában azonban van egy jelentős különbség: míg az IPCC jellemzően a magas tudomány képviselőiből szerveződött, az IPBES a tudomány képviselőin túl természetközeli emberek, őslakosok, helyi közösségek ismereteit, tapasztalatait is beemeli. Ennek az oka kézenfekvő, ezek az emberek máshogy értékelik a természeti jelenségeket, hiszen sokkal közvetlenebbül határozza meg mindennapjaikat. A természethez való viszonyuk a kultúrájukban is leképeződik, pótolhatatlan alaptudások vannak a birtokukban, melyek segíthetik az emberiséget abban, hogy megőrizhesse a biológiai sokféleséget. 

komment komment

természet biodiverzitás IPBES

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr257164351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása