A két kifejezést mintha szinonimaként használnánk, pedig ha jobban belegondolunk, nem ugyanazt jelentik. Először is tisztázzuk, hogy pontosan mi a különbség a kettő között.
Fotó: Wikipedia
A globális felmelegedés a Föld légköre hőmérsékletének melegedését takarja, amit a tudományos álláspont szerint az üvegházhatású gázok egyre nagyobb koncentrációja okoz. Az emberiség azzal járul hozzá ehhez a folyamathoz, hogy mindennek ellenére nagy mértékben használ fosszilis üzemanyagokat.
A klímaváltozás a klíma állapotának változását és ennek hatásait jelenti, amit egyébként a globális felmelegedés okoz. Ilyenek például a jelentős hőmérsékletingadozások, az özönvízszerű csapadék, illetve számos szélsőséges időjárási jelenség. A kutatóknak valóban ezek a példák jutnak eszükbe a kifejezés hallatán, míg az átlagember lényegesen kevésbé tartja ezt kirívónak. A legtöbbünk számára sokkal inkább az időjárás természetes változása ugrik be, amihez nekünk, az emberiségnek semmi közünk sincsen, derül ki az amerikai Gallup Intézet kutatásából.
A felmérésben azt kérdezték, ki mennyire aggódik a globális felmelegedés, illetve a klímaváltozás miatt. Ugyan mértek különbséget a kettő között, de ez nem volt jelentős. A klímaváltozás miatt a megkérdezettek 35 százaléka aggódott nagyon, a globális felmelegedés miatt 34 százalék. A legnagyobb különbséget az egyáltalán nem aggódók körében mérték: 20 százalék a klímaváltozás, 24 százalék a globális felmelegedés miatt nem aggódik.
A Gallup megvizsgálta azt is, hogy a lakosság a környezeti fenyegetések sorában mennyire aggódik az éghajlatért. Az derült ki, hogy az amerikaiak egyre inkább biztonságban érzik magukat. A lista élén a vizek elszennyeződése áll: 2014-ben a megkérdezettek 60 százaléka aggódott ezért nagyon, 2015-ben már csak 55 százalék. A lista elején szerepel még a levegőszennyezés, az esőerdők, valamint növény- és állatfajok kipusztulása, és a sor legvégén kullog a klímaváltozás vagy a globális felmelegedés. Igen, a közvélemény-kutatók nem bízták a véletlenre, mindkét kifejezés szerepelt a kérdőíven.
via Gallup
Kommentek