Zöldhullám

Még egy érv a húsfogyasztás ellen

Még egy érv a húsfogyasztás ellen

2016.05.01 zsoltmelinda

Az ENSZ becslése szerint 2050-re 9,7 milliárd ember él majd a Földön, ami azt is jelentheti, hogy a jelenlegi erőforrásokkal nem leszünk képesek annyi élelmiszert termelni, amennyire az emberiségnek szüksége van. Megalapozottak a félelmek, hogy egyre több esőerdőt irtanak majd ki, hogy újabb földeket vonjanak be a termelésbe.

kisvirag.jpg

Egy osztrák kutatócsoport a megoldást keresve 500 különböző lehetséges változatot modellezett le, a számításokkor figyelembe vették például a keresletet és a kínálatot, a kereskedelmet, a fejlesztéseket, az élelmiszertermelés és a fogyasztás sajátosságait. Arra jutottak, hogy 289 esetben megmaradhat a ma létező összes esőerdő és elég élelmiszert is lehet termelni.

A megállapításuk azért is különösen fontos, mert az élelmiszerbiztonság kérdése a klímaváltozás hatásait figyelembe véve gyakorlatilag már ma is fontos geopolitikai tényezőnek tekinthető. A népesség várhatóan jelentősen növekszik majd, miközben a klímaváltozás szélsőséges hatásai veszélyeztetik a mezőgazdasági termelés kiszámíthatóságát.

A Klagenfurt Egyetem kutatócsoportjának modelljei azonban csak úgy valósulhatnak meg, ha az emberek képesek lesznek az életmódjukon változtatni, a 289 lehetséges megoldás ugyanis azt követeli, hogy mindenki legyen vegán. Ha picit alacsonyabbra tesszük a lécet, és a tejtermékek és a halak az asztalon maradhatnak, akkor is a forgatókönyvek 94 százaléka megvalósítható úgy, hogy ne károsodjanak az esőerdők. Ha viszont megtartjuk a ma jellemző életmódot, aminek alapját a húsfogyasztás képzi, mindössze 6 lehetőség működne.

A kutatócsoport eredményei összességében azt mutatják, hogy innovációval látványos fejlődést lehet elérni a terméshozamokban, de a fenntarthatóság kritériumai csak úgy valósulhatnak meg, ha a keresleti oldalon megtörténik az elmozdulás, és lemondunk a hatalmas erőforrásokat igénylő húsról.

via Climate Change News

komment komment

innováció növények erdő élelmiszerbiztonság

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr988677866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása