Zöldhullám

A közlekedés a kakukktojás az EU-ban

A közlekedés a kakukktojás az EU-ban

2016.11.13 zsoltmelinda

Az EU-ban 2015-ben 22 százalékkal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke az 1990-es értékekhez viszonyítva, de a kibocsátás így is 0,7 százalékkal meghaladta a várakozásokat.

low-carbon-transport.png

2014 ehhez képest 4 százalékkal szebb számot mutatott, az azonban a szélsőségesen meleg télnek volt köszönhető.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adatai szerint az EU szépen halad a kitűzött cél felé, mely szerint 2020-ra 20 százalékkal kell csökkenteni a kibocsátást az 1990-es értékekhez viszonyítva. A most közzétett felmérések eredményei is azt mutatják, hogy 2014-ben és 2015-ben is sikerült hozni a 20 százalék fölötti számokat.

Az EEA ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a közlekedési szektor nem hogy csökkentést nem tud felmutatni, hanem egymást követő években növekedett a kibocsátás.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a 2030-as és 2050-es célok eléréséhez sokkal ambiciózusabban kell az átalakításokhoz nyúlni, és a teljes gazdasági életet alacsony kibocsátású energiaforrásokra kell alapozni. Ehhez lenne szükség a megújuló energiákra, energiahatékonyságra, illetve a közlekedési szektorban is az elektromos autó térhódításáig alacsony kibocsátású üzemanyagokat használni, amilyen például a bioetanol.

komment komment

közlekedés bioetanol EU

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr8911958107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása