Zöldhullám

Mi lesz a marhahúslevessel?

Mi lesz a marhahúslevessel?

2017.10.13 Lord Green

Több, mint 15 éves tárgyalássorozat érhet véget idén decemberben, amikor lezárhatják az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur közötti megbeszéléseket. A tervezett megállapodás komoly viharokat kavar, bár erről Magyarországon nem sokat hallani. Pedig erősen érintheti a mi mindennapjainkat is.

husleves.jpg

Nem nagyon viszi át a magyar sajtó ingerküszöbét az Európai Unió és a Mercosur között tervezett megállapodás, pedig felettébb nagy horderejű kérdésről van szó, melynek hatásait akár a vasárnapi ebédnél is érezhetjük. 

Mielőtt azonban belemennénk a részletekbe, lássuk, mi is az a Mercosur! A Dél–amerikai Közös Piac (a neve a spanyol Mercado Común del Sur rövidítése) jó 30 éve jött létre, amikor Brazília és Argentína 1986-ban kereskedelmi megállapodást kötött. 

Ehhez csatlakozott később Uruguay és Paraguay, majd Venezuela, később társult tagként Bolívia, Chile, Kolumbia, Ecuador, és Peru, míg Mexikó megfigyelői státuszban van. Látszik tehát, hogy nem kispályás szervezetről van szó, melynek célja a tagországok közötti kereskedelmi akadályok lebontása és az egységes vámtarifa kialakítása.

A lázadók csoportja 

Kis túlzással Latin-Amerikával tárgyal tehát immár 15 éve az Európai Unió egy olyan kereskedelmi megállapodásról, amit nem övez osztatlan lelkesedés. Olyannyira nem, hogy az ellenállást érthető okokból vezető franciák (akik mindig is nagyon érzékenyek voltak a mezőgazdasági kérdésekre) közleményben tiltakoztak nemrégiben ellene, mondván, a megállapodás rontaná az EU kereskedelmi egyenlegét, tovább csökkentené a már most is árérzékeny termékek árait, különös tekintettel a marhahúsra, az etanolra, a cukorra, vagy a baromfira. 

A franciák mellett ott áll Magyarország, Ausztria, Írország, Luxembourg, Lengyelország, Románia, Szlovénia, és Szlovákia is, ami már elég komoly erőnek tűnik – kérdés, mire lesz elég. 

Az Európai Bizottság mindenesetre importkvótát javasolt a marhahúsra és az etanolra, amit a franciák vezette ellenzék túl magasnak tartott, de nem voltak elégedettek vele a dél-amerikaiak sem, akik viszont kevesellték. 

Mi a gond a tervezettel? 

Magyar szempontból problémát jelent, hogy a Mercosur-országokba irányuló export gyakorlatilag olyan, mintha nem is lenne, cserébe viszont ők pont azokban a nyersanyagokban erősek, amiben Magyarország is. Ilyen például a szarvasmarha, a baromfi, vagy éppen az etanol. Nehéz tehát elképzelni Magyarországnak kedvező forgatókönyvet. 

Ha ez nem lenne elég, a tárgyalásokat kritikus szemmel figyelők azt sem felejtik el megjegyezni, hogy ugyan az Egyesült Államok a legnagyobb GMO növénytermesztő a világon, de az amerikaiak után rögtön a brazilok és az argentinok következnek, és a TOP10-ben ott van Paraguay és Uruguay is – ami azért felvet kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy mi kerül majd a magyar (és az európai) asztalokra vasárnaponként. 

Olcsó húsnak... 

A Mercosur-országokra ráadásul nem vonatkoznak a meglehetősen szigorú uniós környezetvédelmi és állatjóléti szabályok, és elég nagy pénzeket tolnak a termelők segítésére is, ami versenyelőnyhöz juttatja őket. 

Emiatt már tiltakozott is az uniós húsmarhatartók szervezete, a COPA-COGECA, az anyagi kérdéseken túl arra is felhívva a figyelmet az olcsó hús egészségügyi kockázataira, nem is beszélve a fertőzések veszélyéről. 

Ki van mellette? 

Na jó, de akkor ki támogatja és miért a megállapodást? - hangzik a logikus kérdés, amire a logikus válasz az, hogy azok az országok, amelyek abban érdekeltek, hogy minél több ipari terméket (vagy szolgáltatást) el tudjanak adni a Mercosur tagjainak. 

A megállapodás ráadásul minősített többséggel elfogadható, azaz nem kell minden országnak beleegyezni, és nagy kérdés, hogy összejön-e annyi nemet mondó ország, amennyi elég a megakadályozásához. 

Az év végére mindenesetre többet tudunk majd, hiszen a tárgyalásokat jó másfél évtized után várhatóan a december 10-13-i miniszteri konferencián zárják le.

(Fotó: pinterest.com)

komment komment

Európai Unió Mercosur

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr2512958509

Kommentek