Nagyon érdekes új kutatás jelent meg nemrégiben, melyből kiderült, hogy a túl nagy vagy túl kicsit állatokat sokkal komolyabban fenyegeti a kihalás, mint a közepes méretűeket.

A tanulmány a PNAS folyóiratban jelent meg és azonnal nagy feltűnést keltett. Kimutatták, hogy bármilyen törzsbe vagy osztályba tartozó fajok közül, a halaktól és a madaraktól a kétéltűekig és az emlősökig az osztályra jellemző méretskála két végpontján elhelyezkedő állatok vannak a legnagyobb veszélyben. 

Bármely rendszertani osztály esetében az átlagos méretű fajokat fenyegeti a legkevésbé a kihalás. A halak esetében például a biztonságos testsúly 4 kg körül van. Egy 36 kg súlyú halfajnak 294 százalékkal nagyobb az esélye a kihalásra, mint egy négykilósnak. 

A nagyok 

William Ripple ökológus egyébként már 2015-ös tanulmányában kimutatta, hogy a nagytestű növényevők 74 faja közül 44-et a kihalás veszélye fenyeget. A tudósok már korábban gyanították, hogy Földünk nagyobb méretű lakói veszélyeztetettebbek, de az eddigi kutatások nem igazolták ezt teljesen. 

Most azonban 27 647 gerinces fajnak gyűjtötték össze a testsúlyát, összevetették a faj veszélyeztetettségi állapotával és kimutathatóvá vált, hogy nagynak lenni bizony nem életbiztosítás. 

A nagyobb fajok azok, akik a legtöbbször konfrontálódnak az emberrel, a bőrükért, egyéb testrészeikért és a húsukért is vadásszuk őket. Ráadásul nagyobb terület szükséges az életben maradásukhoz, miközben az ő élőhelyeik is gyorsuló ütemben fogynak. 

Ez talán érthető is, de az nagyon megdöbbentette a tudósokat, hogy a legkisebb fajok is előkelő helyen szerepelnek a veszélyeztetett fajok listáján. 

A kicsik 

A kisebb fajok kevésbé érintettek az emberi tevékenységek által, hiszen több erőbefektetés megfogni őket és az eredmény is csekélyebb. De akkor miért vannak veszélyben? 

A kis előfordulási területek és az élőhelyek pusztulása a két legfőbb ok. Vannak olyan fajok, amelyek csak egyetlen szigeten, egy vízlelőhely mentén vagy egyetlen erdőben fordulnak elő, ahol, ha bármi történik az ökoszisztémával, az az egész faj kiveszését okozhatja egyik napról a másikra. 

De most komolyan, miért kell figyelembe venni minden egyes faj kipusztulását? William Ripple szerint azért, mert minden egyes fajnak fontos szerep jut az ökoszisztémában és a leghiábavalóbbnak, legrandábbnak tűnő faj kiveszése is problémákat hagy maga után az egész rendszert tekintve. 

„Alázatosnak kell lennünk, és be kell látnunk, hogy mi emberek nem érthetjük meg teljes egészében az egyes fajok az ökoszisztémában betöltött szerepét” – fogalmazott a kutató. 

Az átlagos méretű fajokról 

Mi teszi őket olyan különlegessé? Nem az, hogy ügyesebb túlélők, vagy genetikailag jobbak, mint a kicsik vagy a nagyok. Hanem az, hogy éppen az arany középszeren élnek. 

Az emberek nem irtják őket annyira, hogy a kihalás veszélyeztesse már őket, nem kell nekik olyan nagy élőhely sem, mint a nagyobbaknak, és nem csak speciális élőhelyeken fordulnak elő, mint a kisebbek. Gyorsabban szaporodnak, mint a nagyobbak és hosszabb az élettartamuk, mint a kicsiknek. 

Mindez persze nem azt jelenti, hogy ők sebezhetetlenek. Messze nem, kérdezz meg erről például egy tazmán erszényes farkast – hoppá nem tudsz, mert ő is kihalt, de mégis, kicsit nagyobb biztonságot jelent a túlélésre a közepes méret, mint a két véglet. 

(Fotó: Wikimedia Commons/Charles J. Sharp)