Zöldhullám

Európa belefullad a koromba

Európa belefullad a koromba

2016.10.01 zsoltmelinda

Globálisan tízből kilenc ember egészségét fenyegeti a rendkívül magas légszennyezettség, az ENSZ egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint ez hozzájárul az agyvérzés, különböző szív- és érrendszeri betegségek, valamint számos légúti betegség és a tüdőrák kialakulásához.

pollution.jpg

A WHO most közzétett adatai szerint a világ népességének 92 százaléka él olyan területeken, ahol a levegőben mérhető szennyező anyagok mennyisége meghaladja a WHO által állított egészségügyi határértékeket.

Az eredményeket az országonként mért műholdas adatok és hagyományos földi mérések alapján határozták meg elsősorban városokban a világ összesen 3000 pontján.

Az adatokból az is kiderült, hogy 9 haláleset közül egy biztosan köthető a légszennyezéshez. Türkmenisztánban a legmagasabb ez az arány, utána jön Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Afganisztán és Kína.

Érdekes adat, hogy Észak-Amerikában jelentősen jobb a levegő minősége, mint Európában, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Európát leuralta a dízel, a gépjárművek 70 százaléka dízelüzemű. A dízelmotor égéstermékeként a levegőbe jutó egészen apró részecskék, melyek legnagyobb része korom, pedig visszafordíthatatlan kárt okoznak a tüdőben.

Dr. Pruss-Ustun, a WHO kutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a légszennyezés okozta betegségek gyógyítása hatalmas anyagi terhet jelent a kormányoknak, miközben tudatos közlekedéspolitikával érdemben csökkenhetne a szmog, és jelentősen javulhatna a lakosság egészségi állapota, ezzel párhuzamosan rengeteg pénzt is lehetne spórolni.

via Financial Times

komment komment

egészség levegő légszennyezés WHO

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldhullam.blog.hu/api/trackback/id/tr4311756981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása