Ma már nehéz elképzelni, milyen lehetne az Egyesült Államok a széles és mindent behálózó autópályái nélkül, mégis egyre többen gondolkodnak azon, jó irányba fejlődött-e az USA közlekedése a 20. században.

A harmincas években – lobbiérdekeknek kedvezve – induló, majd a 2. világháború után óriási löketet kapó sztrádaépítések és az autók elterjedése nagyot lendítettek a gazdaságon, ugyanakkor teljes városrészek tűntek el a beton alatt, és elősegítették a városszétfolyást eredményező, autóközpontúságra épülő szuburbanizációt.

Az USA autópályái ugyanis nemcsak egymástól messze épült nagyvárosokat kötnek össze, hanem át is szelik azokat. Mintha Miskolc felől érkezve az Andrássy úton folytatódna az M3-as, és megállás nélkül, kétszer három sávon szelhetnénk át a belvárost egészen az M7-esig. A városrészeket letaroló autópályák építése ellen csak kevés helyen, jellemzően jobb módú környékeken tudtak sikerrel tiltakozni.

Nem véletlen, hogy több nagyváros már azon dolgozik, hogy miközben a lakosság 85 százaléka jár autóval munkába, milyen módon enyhíthetnék az urbanisztikai károkat egyes utak átalakításával, az európai mércével alig mérhető közösségi és kerékpáros közlekedés fejlesztésével.