Globálisan 36 millió kilométernyi utat elemzett egy nemzetközi kutatócsoport, melyhez nyilvánosan elérhető térképeket használtak, és megállapították, hogy a teljes úthálózat összesen 600 ezer darabra hasítja szét a Föld felszínét.
Ezeknek a daraboknak több mint a fele kisebb 1 négyzetkilométernél, és csak 7 százaléka haladja meg a 100 négyzetkilométert, ami még mindig csak egy 10-szer 10 kilométeres területet jelent. Európa nyugati és az Egyesült Államok keleti részén, valamint Japánban gyakorlatilag egyáltalán nincsenek olyan érintetlen területek, ahol ne lennének utak.
A túl kicsi területek pedig nem alkalmasak arra, hogy megfelelően támogassák az élővilágot. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy ha nem teszünk azonnali lépéseket, olyan károkat okozunk a természetben pusztán az útépítésekkel, hogy nem lesz képes biztosítani számunkra megfelelő mennyiségű tiszta vizet és levegőt.
A legnagyobb méretű háborítatlan területek az Amazonas és Indonézia esőerdőiben találhatóak, illetve a tundrán és a Kanada és Oroszország északi területein fekvő erdős részeken.
Becslések szerint 2050-re globálisan legalább 60 százalékkal nő az úthálózat, miközben a még háborítatlan területek mindössze 5 százaléka élvez bármilyen jogszabályba foglalt védettséget.
Az útépítések káros hatása közvetve is jelentkezik, hiszen infrastruktúrát jelent az illegális favágóknak az Amazonasnál, vagy az orvvadászoknak könnyebb hozzáférést a vadállatokhoz.
via Guardian
Kommentek