Miközben elég egyértelműen tapasztalhatjuk az elektromos autók divatba jöttét és várható terjedésük sem tűnik nagy kérdésnek, azért bőven akadnak még legyőzendő akadályok. A legtöbben például (az árán túl) azzal érvelnek ellenük, hogy a töltőállomások túl nagy távolságra vannak egymástól ahhoz képest, milyen rövid távolságot tud megtenni az autó egy töltéssel.
Az ellenérzés olyannyira elterjedt, hogy már saját neve is, „hatótávolság-szorongásnak” hívják. Emellett ott van még a „töltési idő trauma” is, ami nem más, mint hogy összehasonlítva a helyi benzinkútnál való ötperces megállással, egy elektromos autó feltöltése vérfagyasztóan lassú.
Még mindig egy egész éjszaka kell a teljes otthoni feltöltéshez és a gyorstöltő állomáson is egy unalmas órát kell minimum eltöltenie a vezetőnek a töltéshez. „Nagy távolságokra való autózás közben 1-2 órákra megállni persze, hogy nem a tulajdonos álma” – jegyezte meg Mark McNabb, az Electrify America igazgatója. Ez a cég telepít töltőállomásokat szerte Amerikában.
Van egy jó, meg egy rossz hírünk
Mi a jó hír? Biztos, hogy 10 perc alá csökken a töltési idő. Mi a rossz hír? Biztos, hogy ez nem következik be néhány éven belül. Ugyanakkor egyre több töltőállomás épül, és a technológia fejlődés következtében lassan-lassan rövidül a töltési idő is.
Jelenleg kétféle otthoni töltő kapható. Az első, az alapszintű 1 és 1,5 kilowatt között szolgáltat, ezzel egy 185 km hatótávolságú Ford Focus 30 óra alatt tölthető fel. Ami lássuk be, kínos.
Az emeltszintű 7 és 9 kilowattot tud és ezzel a töltési ideje ugyanannak az autónak 5,5 órára rövidül. Ezzel már együtt lehet élni.
A gyorstöltő állomások szolgáltatása ennél még hatékonyabb. Ugyanazt a Ford Focust 30 perc alatt feltöltik még 144 km-re elég energiával. (A már 80 százalékos telítettségű aksit kémiai sajátosságai miatt 80-ról 100 százalékra még lassabban lehet feltölteni, mint addig.)
A Teslának van egy szupererős, szabadalmaztatott töltője is: 120 kilowattos és 75 perc alatt 480 km-re elég energiát lehet vele az aksiba szippantani.
Mi lesz a jövő?
Az újgenerációs töltők ennél is többet tudnak majd. Európában ebben az évben 350 kilowattos töltőt készítenek, ez hatalmas ugrás lesz, a töltési idő 10-15 percre rövidül.
Sok cég fektet a technológiába. Az Electrify America (Volkswagen) 2 milliárdos befektetése az amerikai autópályák mellett, illetve a városokban a közösségi épületeknél hoz létre töltőállomásokat.
A ChargePoint az USA legnagyobb befektetője ezen a területen, 400 kilowattos töltőket telepít a következő hónapokban. Európában a vezető autógyártók közösen telepítenek Európa-szerte 350 kilowattos állomásokat. Ebben az évben 400-at, 2020-ig több ezret terveznek telepíteni.
Azért még ezután is bőven lesz akadály. Az első a szabványok egységesítése, amely jelenleg típusonként és területenként is eltér, mást ne mondjunk, három különböző csatlakozót használnak például.
A szupertöltőket egyelőre egyik jelenleg futó jármű sem tudja használni, mert nem elég erős és vastag a kábelük és túlmelegednek. 2019-re jöhetnek ki olyan villanyautók, amelyek már alkalmasak lesznek az ilyen kapacitású töltésre.
(Fotó: pixabay.com/uveX)
Kommentek